miért érzem azt, hogy egyre kevesebbet akarsz velem lenni? nincs rám időd. este. szex. alvás. minimál beszéd. nem mondod... jobb, ha nem kell látnod az arcom, nem bírod, ha fáj... azt se ha nekem, azt se neked. utálod, hogy nem jött össze. de képtelen vagy lépni, se előre, se hátra. egy őskáoszban élsz. pedig csak magaddal kell őszintének lenni. tudni mit akarsz, harcolni érte, ha kell. az te lennél. férfi. harcos. erős. az én CSillagom! erőt adó, határozott, védelmező, bolond, de okos. Istenem, mit nem adnék, egy varázspálcáért! úristen, de hiányzol!

már most úgy érzem sokkal jobb lesz. a tegnapi nap borzalmas volt. azt hittem, ha megérkezel nem fogom tudni visszatartani a sírást. de minidg megnyugszom, ha már mellettem vagy. nem tudom mikor fogok szabadulni az érzéstől, hogy iszonyatosan szükségem van rád. nyilván csak akkor, ha valaki másba szeretek bele, minek most még nem látom esélyét. de ha neked nem kellek, és ezt tudomásul veszem, akkor lesz ilyen. lesz új szerelem, csak soha nem lesz ilyen már. tudom, hogy a tied vagyok örökre, soha nem fogok igazán megszabadulni a te varázsod alól. örökre a részem lettél, és tudom, hogy én is a tied. az egyik legfontosabb szerelem vagyok az életedben. és ezt senki nem fogja tudni elfeledtetni veled. Jánoska! én tényleg hittem benne, hogy ez működhet. és ha tetszik, ha nem te hitetted el velem. de rá kellett jönnünk, hogy neked ez nem elég, nem jó, nem az, ami boldoggá tesz. nem tudom mi tehet téged boldoggá úgy láttam, nem működik jól a kapcsolatod Adrival, azért vagyok én. eleinte tudtam hol a helyem. aztán eszemet vesztettem, és már csak a szívem vezetett. elhittem. és köszönöm. bármennyire fáj is, olyat kaptam tőled, amit senkitől. Soha, de soha nem fogjuk egymást elveszíteni. csak kicsit más lesz. szeretlek. örökké! és boldognak akarlak látni! minden áron! bárcsak belém látnál! bárcsak tudnád mennyire! bárcsak én lennék az! ahogy nekem te.

szeretném tudni... ki vagyok neked? mi vagyok neked? hol a helyem? kellek-e? mit akarsz? gondolsz e rá? hiányzik e? könnyebb, ha nem beszélsz róla? 

hiányzol. tudod, az a Csillag hiányzik, aki éjszakákon át tudott velem beszélgetni, aki minden bajába, minden örömébe beavatott. bezárkóztál. munkába temetkezel. vagy csak túlélni próbálsz, de én meg a partvonalon állok és várok... hogy véget érjen a meccs benned. hogy eredmény legyen. hogy megtaláld magad. hogy tudd mit szeretnél. hogy ne csak ha ló nincs szamár is jó alapon legyek a tied. hogy szeress. engem. magamért. örömmel. nem mert akarod, hanem mert jön. ahogy jött régen.. nem is tudom mikor. 

azt mondtad valamelyik este, túl tökéletes vagyok. messze nem. de ez úgy tűnt, mintha azt akarnád mondani: nem érdemellek meg. és ennél szarabb szakítós duma nincs is. 

várok. várok és várok. tudom mennyiszer mondtam már, de csak ismételni tudom magam: emberre soha nem vártam annyit, mint rád. akarlak, de fogy az erőm. és nem várom meg, míg erőlködésbe megy át ez a dolog. vagy észreveszed, hogy nem jó irányba haladunk, vagy én fogom megmutatni. bárcsak ...

a kívánságok embere lettem. 

ide írom, amivel tele lett az agyam. pedig tényleg nyugodtabb vagyok, de te olyan szinten vagy elborulva, hogy lassan nem merek se írni, se szólni. eléred, hogy minimálisra szorítsam a köztünk lévő kommunikációt. ez az ami megriaszt. mert kibaszottul nem érdekel Anettka betonozása, zuhanyozása, edzése... leszarom. ahogy ő is engem. a különbség köztünk annyi, hogy én nem szidom őt. felülemelkedtem. 

te viszont érdekelsz. és ha kérdezek csak ezért. nem kell visszaírni, nem kell felkapni a vizet, nem kell ordítani... rettenetesen ideges vagy mostanában. nem figyelsz se rám, se magadra. szerintem egy kapcsolat kurvára nem erről szól. amíg nem itthon voltál kb. tízszer annyit foglalkoztál velem, mint most. nem szemrehányás. tények csak. értem én, hogy a kampányba menekülsz a szakítás okozta fájdalom elől, értem, hogy meg akarod tartani az Adrival kapcsolatos érzelmeid magadnak, értem, hogy nem akarsz bántani (ez a rögeszméd), de közben elveszítelek. ettől félek.  

azért még reménykedek. hogy lesz jobb is, hogy túl leszel rajta, hogy visszatalálsz hozzám. mert kellek neked. tudom. amikor este mellettem alszol el, akkor érzem, hogy ott érzed jól magad. kivéve, mikor ébren hánykolódsz az éjszaka közepén. nem ringatom magam abban a hitben, hogy jobban ismerlek, mint te magad, de az ösztöneim azért működnek. tudom, hogy a kampány végéig csak rosszabb lesz, és tudom, hogy az eredmény nagy mértékben fogja befolyásolni a továbbiakat. és hogy most minden zavaros és képlékeny és olyan kitudjamilesz állapotban élünk... de szeretlek. még minidg. csak hiányzol. 

szeress kicsit. erre vágyom. nem is. nagyon. igazából erre vágyom. hogy értsd a nézésem is. ahogy régen... nem akarlak elveszíteni Jánoska!

ma egész nap sírhatnékom van. szörnyű ez. hogy itt vagy mellettem és nem velem. ezt érzem. nem tudom, hogy az én igényeim nagyok-e, nekem van e szükségem extra méretű törődésre, szeretetre, vagy tényleg csak arról van szó, hogy elmúlik. benned múlik. káosz? rend? mikor lesz ott rend? és itt? 

lassan 42 vagyok.nincs saját otthonom, nincs igazi párom, nincs semmim... anyám, testvéreim, gyerekeim. talán néhány barátom. te. meghatározhatatlan kategóriában. pedig én azt hittem tudom ki vagy. tudom mi vagy... pláne, tudom mi kell neked. de be kell látnom, hogy nagyon nem. azt legalább tudom nekem mi kell. 

lehet, hogy ideje lenne nekem is felnőni, mert még minidg olyan vagyok, mint valami kislány, aki azt hiszi létezik a herceg fehér lovon, aki csak engem szeret, csak engem akar, akinek én vagyok minden álma, aki nélkülem képtelen létezni... ezt akarom, erre vágyom. de úgy néz ki senki nem tudja azt adni, ami nekem kell. 

sokat tanultam az eddigi kapcsolataimból. csak egyet nem tudok megtanulni: kikecmeregni az álomvilágból. hiszek benne, hogy van vki, aki pont ilyen, aki tud így szeretni. iszonyatosan vérzik a szívem, ha kiderül, hogy nem te vagy az. de azt érzem, igazából arra vársz, hogy én mondjam azt, elég volt, ennyi volt, szabad vagy, ne törődj velem, menj utadra, élj boldogan. 

tudom, hogy soha nem fogsz eltűnni az életemből. tudom, hogy mindig szeretni fogsz és én is téged. de most annyira szenvedek, mint talán még soha. nehéz megállni, hogy ne nyafogjak naponta. még nehezebb várni. rád folyton várok. hogy gyere. hogy velem legyél. hogy kiváncsi legyél rám. hogy dönts, hogy akarj engem, hogy elaludj, hogy felébredj, hogy szeress.... várok. várok. várok. közben elmúlik az életem. nincs előttem semmi kép, mi lesz öt év múlva. nem mintha tudni kéne, de nem lenne baj, ha biztos pont lennél. lehet erre azt mondod: dehát rám minidg számíthatsz! egész életedben szeretni foglak! jajj, picikém! nekem nem ez kell! nekem az a tűz, amivel eleinte jöttél hozzám. a teazenyéménatied érzés. a rajongás. az a nem evilági kapcsolat. hogy szavak nélkül is érezz! 

sohasenkitígy. és talán ezért fáj ennyire. 

azt kértem, én legyek az első ma, ha hazajössz. hogy csak egy csók, egy ölelés, és mehetsz tovább. tudom, esett, tudom szarrá áztál, tudom .... sokat akarok. de nem tehetek róla ilyen vagyok. persze a könyvtárban... de egy perc lett volna, akár a nagyteremben. én odamentem... de azt érzem, képtelen vagy vállalni engem. mert Anett rákérdezett? ki nem szarja le? ja, mert a gyereked anyja? ok, akkor én minek kellek? azt mondod túldimenzionáltalak? hát lehet. te meg engem alul talán... nem kell ez. mondd, hogy nem kellek, mondd, hogy nem megy, de ez a legrosszabb. érzem, hogy nem akarsz, de igyekszel. ha erőlködni kell, meg lehet baszni. hiába szeretlek én halálosan, ezektől csak egyre több sebet kapok. muszáj kiírnom magamból, mert már mondani sem merem. nem tudom mi ez zavart vagy persze, de úgy érzem meghalnál értem, máskor, hogy semmit sem jelentek, vagy épp nyűg vagyok. nem bírod a "nép" reakcióit.  nem akarod, hogy azt mondják ebben a porfészekben : nézd, ott jön a Mecseki csaja... 

hazafelé is csak te jártál a fejemben. azt éreztem legszívesebben kiabálnék: Janikaaaaaaaa! :) és azt veszem észre magamon, hogy napközben is folyamatosan kontrollálnom kell magam, hogy ne meséljek, ne beszéljek folyton rólad, főleg olyanoknak ne, akiknek semmi közük hozzád, hozzám, hozzánk. de legszívesebben állandóan rólad beszélnék. vagy még szivesebben veled. de tényleg, munka közben azért csináltam ezeket a képeket, mert mindenről eszembe jutsz, jobban mondva folyton rád gondolok, és rengeteg olyan tárgy, szöveg, vagy bármi van a környeztemben, amit hozzád tudok kötni, ami rólad is szól, ami vmi közös emléket jutatt eszembe, vagy csak asszociálok vmire, ami szintén te vagy. azt hiszem ez lehet az, amit tegnap este mondtál: hogy valójában a tudatunk kötődött össze, hogy igazából a kapcsolatunk mentális szintje olyan magas, ami azt eredményezi, hogy így működnek a dolgaink. én soha, de soha nem akarom nélküled élni az életem. kellesz, mint a levegő, és mindegy, hogy azért mert elhittem, vay mert eleve így volt rendelve. tudod én is szeretném, ha ez az egész úgy lehetne nyilvános, hogy senkit sem bántunk vele. nagyon jó lenne veled menni mindenhova, és iszonyatosan élvezném, ha ország-világ látná, hogy a tied vagyok. és ez nem olyan dicsekvés féleség lenne, csak szimplán jól érezném magam tőle. ez persze nem azt jelenti, hogy most nem érzem jól magam. szeretlek és ez nem azon múlik, hogy mászkálhatok e veled kézenfogva (lehet nem is akarnék... bár lehet igen). kitöltöd a gondolataimat, és bár egyre jobban hiányzol, mert a tested ugyanúgy kell, mint az agyad, most még elég a mentális sík. :) aztán ha ez kevés lesz, kénytelen leszel telefonos vagy videos segítséget nyújtani. mertegy hónap az így kibaszott hosszú, és akkor finom voltam.  

nem mondtam el, mert olyankor nem is lehet, amikor beszélünk. van amit le kell írni inkább. ma délután, fűnyírás közben folyton csak gondolkodtam... rajtad, rajtunk, magamon... akkor már tudtam, hogy Dorka ma megint nem alszik itthon.és elkapott a mehetnék. mindenképp át kellett mennem Harkányba, mert vinnem kellett neki ruhát, és végigfutott az agyamon, hogy akár be is ugorhatnék Jakihoz, vagy elhívhatnám Bálintkát egy masszázsra, vagy felmehetnék Tomihoz a hegyre. olyan érzés, hogy nincs velem a lányom, gond nélkül elmehetek itthonról, Dávid ilyen szempontból nem igényli már a társaságom. vagy gondoltam elhívom a hugod inni egyet, vagy elmegyek bringázni, de aztán mégis az lett, hogy lecsutakoltam magamról a füvet, a port, az egész napi koszt, és feöltöztem, a tesco pénztáros meg is jegyezte milyen csinos vagyok. bekísértem Bibit Rédaiékhoz, de nem éreztem jól magam. és akkor az az érzés kapott el, az a gondolat hasított belém, hogy hiszen nem is lehetek jól.... mert lehet bárki körülöttem, lehet bármi... te hiányzol. és haza kell jönnöm, és várnom. várnom rád. nem tudom így marad e. nem tudom meddig lesz az, hogy nem kívánok meg mást. nem tudom mikor jön egy olyan, hogy basszus kurva egyedül vagyok, öleljen, szeressen már valaki. vártalak. téged vártalak. és várlak most is. és délután ez is a fejemben motoszkált, hogy vajon lesz olyan, hogy kevés lesz ez nekem? hogy még telhetetlenebb leszek? azt gondoltam mindig, hogy ennek csak úgy lesz vége, ha te azt mondod, mert te vagy az, akinek nehezebb, aki kétfelé kell adjon. (vagy még több felé) de ma azt gondoltam: és mi van, ha én leszek az, aki azt mondja, hagyjuk abba, mert nekem több kell, amit te úgysem tudsz megadni. nem azt akarom ezzel elérni, hogy agyalj ezen. csak egyszerűen szeretném megosztani veled a gondolatokat, amik a fejemben teremnek, azt akarom, hogy tudd mi zajlik bennem. magamat is figyelem. és a kapcsolatunkat is. és talán téged is. folyton elemezgetek,... na jó ez erős túlzás, egyszerűen csak gondolkodom néha lehetőségeken, érzéseken, emlékeken, jövőn, múlton... azt mondtam nem írok, de ki sem bírnám. aludnom kéne rég. de ébren tart a vágy utánad, a várakozás. szeretlek téged. hiányzol. az életem vagy. furcsa volt olvasni azokat az üzeneteket, amiket még novemberben írtunk. más volt. rengeteget változtam azóta, melletted, miattad, nem is tudom, de talán nem is fontos. a fontos maga a változás. az hogy ma nem rohantam senki karjába, csak ide, a szobámba, a tárgyakhoz, amik összekötnek majd veled, amik megkönnyítik a várakozást, amik enyhiteni tudják a hiányod miattti fájdalmat. írok, írok csak. de olvasnék igazán.....

07.08.

a reggel még majdnem ugyanolyan volt, mint eddig. a délelőtt veled telt, az úton szinte magam mellett éreztelek. szinte hallottam, amint azt mondod, ne menjek olyan gyorsan azokban a kanyarokban... magam mellé nyúltam a másik ülésre, mintha csak a combodba markolnék...

a délután sűrű volt. munka, gyerek, edzés, voltam Gerinél, Tominál, akkor jöttem el, amikor először hívtalak. kilenc óra volt. egymilliószor néztem meg a telefonom. azt is, hogy láttad-e amiket üzentem, azt is, hogy nem mulasztottam e el vmit, ami tőled jött. rettegtem attól, hogy lemaradok, hogy nem veszem észre, hogy lehalkítva marad, hogy nem hallom meg. nagyon nehéz, és igazából épp azért nehéz most, mert hozzászoktam a napi adagomhoz. és most: egyik percről a másikra szinte semmi. majdhogynem teljes megvonás. és annak következményei: a szervezetem összeomlása... lehet túlzónak tűnik, de valójában tényleg ilyen intenzív a hiányod. marja a szívem, a testem, a lelkem. már görcsben volt a gyomrom, már gombóc a torkomban... már bőgtem. mert annyit mondtál: minden ok, most végztem, vacsora és hívlak... de ezt vhogy úgy, mint egy gép. és előtte már foglalt voltál, amikor hívtalak. iszonyat! egyre jobban hergeltem csak magam. most mi lehet veled? vajon miért nem mennek át az üzeneteim?

panaszkodtam a hugodnak. nyafogtam Gerinek. nem is tudom mit csinálnék, ha nem lennének olyanok, akik tudnak rólunk, és nem beszélhetnék senkinek semmit rólad. Jajj, azt nem is mondtam, milyen érzés volt tegnap, amikor a strandról hazafelé bementem hozzátok. benyitottam a kapun, az ajtók nyitva, anyádék a konyhában épp vacsora végén, a hugod a szobában ( a kuckóban) épp hörcsögéletet mentett... és én csak bementem és mondtam miért jöttem és olyan, de olyan jó volt, hoyg nem tudom elmondani. mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy jövök, köszönök, mintha oda tartoznék... jó érzés volt.

de közel nem fogható ahhoz, amit ma este éreztem akkor, amikor hívtál. amikor üzentél viberen, és pláne amikor sikerült látnom is azt az édes pofádat! úúúgy örülök a technika ilyen vívmányainak! annyira örültem neked, mint vmi kisgyerek a rég áhított játéknak, vagy talán pont mint a drogfüggő a napi adagjának. és igen, épp olyan eufórikus öröm lett úrrá rajtam. amikor telefonon  beszéltünk, sírtam a megkönnyebüléstől. úgy vártalak, mint ... mint nem is tudom  mihez hasonlítható ez. rettegve, izgalommal telve, kitárt szívvel, tiszta szerelemmel, vágyakozva, belepusztulva.... jó hallani, hogy jól vagy, hogy mesélsz, hogy minden rendben, közben míg hallgattalak fokozatosan szűnt meg bennem minden bizonytalanság, szomorúság és fájdalom, és boldog voltam. attól sírtam. de ez! hogy skype-on is sikerült! még a bénázásaim ellenére is. mert te megtalálod a módját, mert te nem nyugszol addig, míg nem lesz meg, amit akarsz, mert te akartad, hogy lássuk egymást, hogy egyszerre lássalak és halljalak, hogy megkaphassam a napi adagot belőled, mert te jó dealer vagy :), mert te törődsz velem, mert akarod, hogy tudjam fontos vagyok neked. legalább annyira, mint Adri. örülök, hogy beszélsz róla is, hogy kettőnkkel kalkulálsz, hogy vagyunk. örülök neked. boldoggá teszel.

és most valami hihetetlen nyugalom száll meg és már tudok aludni is. mindjárt fél kettő. reggel kelnem kell időben, hogy 6.50re itt legyek, hogy lássalak, hogy halljalak, hogy a délig tartó lendületem meglegyen legalább. :) szeretlek csillagocska!

07.06....elmentél. nem is tudom mennyit jelentett ez az éjszaka. ez a reggel. ez a mostani pár perc a könyvtárban... én sem tudom megmondani mennyit jelentett. iszonyatosan sokat. írni fogok, minden nap amíg nem leszel velem. amíg csak vissza nem jössz épségben, egészben, míg át nem ölelhetlek. most azt várom, hogy hazaérj Pestre, hogy összecsomagolj, hogy minden rendben legyen, és este beszélj velem. sokat. vagy legalábbis annyit, hogy még maradjon időd pihenni. azt hiszem jó, hogy dolgozom, mert így muszáj másra is figyelnem, nem érek rá sopánkodni. Jajj édes! tele van a szívem veled. az agyam minden kis zugába beférkőztél. annyira a részemmé váltál, hogy már sohasem lehet ez másképp. lassan indulok haza, vár a lánykám.

07-07 olyan, mintha már legalább egy hét telt volna el a tegnapi sorok óta. pedig alig több, mint 24 óra. de ezalatt újra vele voltál, aztán vele, aztán velem beszéltél, aztán pihentél minimálisat, aztán utaztál, mostanra pedig talán még mindig világosban ülsz egy szállodai szobában, vagy lehet nem is ülsz, teszel.veszel... tőlem kb. 2000 vagy annál is több kilométerre. nem tudom magamnak sem megmagyarázni, de olyan görcs volt bennem, míg nem beszéltünk... muszáj hallanom a hangod. a hangodból sokmindent megérzek, megértek. most már tudom, hogy valószínüleg jó helyed lesz, talán a munka is menni fog ahogy tervezed, és minden úgy alakul majd, ahogy szeretnéd. azt hiszem amellett, hogy fontos ez a munka, sokkal fontosabb, hogy magaddal mit kezdesz ez alatt a négy hét alatt.

jajj, édesem! ahogy ma a strandon csak úgy voltam, csak úgy vagyok most is... mint valami holdkórós. én nem tudom, nem gondoltam, hogy ennyire nehezen fog ez menni nekem. néztem az eget, látok egy repülőt, erre te pár perc múlva Charliet postolsz facebookon... ahogy néztem miket írsz ki, egyre csak facsarodott össze a szívem... azt éreztem kitéptél egy darabot belőle, vagy nem is te, csak ez az egész, hogy el kell menned. pedig el kellett menned, és lesz értelme, biztosan tudom. de tudod, ahogy a hideg vízben lebegtem, ahogy a szaunában egyedül ültem, sőt, ahogy jegyet vettem Zitánál... minden te vagy, ahogy a gyerekmedence körüli nyugágyakat néztem este zárás előtt, az jutott eszembe, ahogy kb. egy éve Anett otthagyott bennünket kicsit a lányokkal és nyalókát bontogattunk nekik, ahogy alig beszéltünk egymással, csak néztünk, aztán az jutott eszembe, amikor valamikor talán február környékén, vagy március volt talán 23-a azt hiszem... ketten kijöttünk a szaunából, te a faház oldalánál csókoltál meg, úgy mintha az életed múlt volna rajta, és esett ránk a hó. gyönyörű volt. hihetetlen milyen tömény koncentárcióban vagy jelen az életemben. rövid idő alatt, mert azt gondolom ez a kb. 8 hónap még csak rövid idő... sokkal több dolgot éltem meg veled, mint azt valaha is remélni mertem volna.

iszonyat mennyire hiányzol. tudom. visszajössz. de félek. ugyanakkor örülök is. és akarom, hogy letisztuljanak az érzéseid. szeretlek!