ma egész nap sírhatnékom van. szörnyű ez. hogy itt vagy mellettem és nem velem. ezt érzem. nem tudom, hogy az én igényeim nagyok-e, nekem van e szükségem extra méretű törődésre, szeretetre, vagy tényleg csak arról van szó, hogy elmúlik. benned múlik. káosz? rend? mikor lesz ott rend? és itt? 

lassan 42 vagyok.nincs saját otthonom, nincs igazi párom, nincs semmim... anyám, testvéreim, gyerekeim. talán néhány barátom. te. meghatározhatatlan kategóriában. pedig én azt hittem tudom ki vagy. tudom mi vagy... pláne, tudom mi kell neked. de be kell látnom, hogy nagyon nem. azt legalább tudom nekem mi kell. 

lehet, hogy ideje lenne nekem is felnőni, mert még minidg olyan vagyok, mint valami kislány, aki azt hiszi létezik a herceg fehér lovon, aki csak engem szeret, csak engem akar, akinek én vagyok minden álma, aki nélkülem képtelen létezni... ezt akarom, erre vágyom. de úgy néz ki senki nem tudja azt adni, ami nekem kell. 

sokat tanultam az eddigi kapcsolataimból. csak egyet nem tudok megtanulni: kikecmeregni az álomvilágból. hiszek benne, hogy van vki, aki pont ilyen, aki tud így szeretni. iszonyatosan vérzik a szívem, ha kiderül, hogy nem te vagy az. de azt érzem, igazából arra vársz, hogy én mondjam azt, elég volt, ennyi volt, szabad vagy, ne törődj velem, menj utadra, élj boldogan. 

tudom, hogy soha nem fogsz eltűnni az életemből. tudom, hogy mindig szeretni fogsz és én is téged. de most annyira szenvedek, mint talán még soha. nehéz megállni, hogy ne nyafogjak naponta. még nehezebb várni. rád folyton várok. hogy gyere. hogy velem legyél. hogy kiváncsi legyél rám. hogy dönts, hogy akarj engem, hogy elaludj, hogy felébredj, hogy szeress.... várok. várok. várok. közben elmúlik az életem. nincs előttem semmi kép, mi lesz öt év múlva. nem mintha tudni kéne, de nem lenne baj, ha biztos pont lennél. lehet erre azt mondod: dehát rám minidg számíthatsz! egész életedben szeretni foglak! jajj, picikém! nekem nem ez kell! nekem az a tűz, amivel eleinte jöttél hozzám. a teazenyéménatied érzés. a rajongás. az a nem evilági kapcsolat. hogy szavak nélkül is érezz! 

sohasenkitígy. és talán ezért fáj ennyire. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.