azt hittem megbeszéljük majd, hogy legyen eztán. de már a motoron mögötted tudtam. nem ronthatom el. annyira vártam ezt a napot, annyira szeretlek, annyira örülök neked... egy ostoba dallam járt a fejemben, folyton, szinte egész úton: "Napfény járja át a szívem újra
Csak egy szál bikinit hoztam el az útra
Újra érzem a balatoni lázat
Budapest várhat míg vége van a nyárnak!"

ostobaság, sosem szerettem ezt a zenét, de akkor is tudom kívülről... hihetetlen szabadnak érzem magam azon az átok motoron. :) boldog voltam, ahogyan vasárnap is. nagyon sok örömet okoztál ebben a pár napban. tömény boldogságkoncentráció volt ez. hagytam magamnak is, hogy elragadjon, hogy ne törődjek semmivel. de azért a gonosz kis pillanatoktól nem tudtam szabadulni. igyekszem, nagyon igyekszem legyőzni magamban azt a gonosz, féltékeny nőt, akivé lettem majdnem, de talán még idejében ráeszméltem, hogy rossz az az út. és mégis... folyton furakszik, mint a rajzfilmekben az ördög az ember feje felett, amikor a másik oldalon a kisangyal és a kettő tök ellentétes dolgokra buzdít.

gondosan készültem rá hogyan zárjam le. próbáltam a lelkem is előkészíteni, igyekeztem az agyamat is meggyőzni, hogy gyűrje le a szívem. de minden percet élveztem. még az sem bántott, hogy kétszer 5 percet Adrira is szántál. tudom, hogy szeretsz. azt is tudom, hogy nem vagyok biztos benne, hogy alkalmas vagyok normális kapcsolatra. tegnap hagytam, hogy te vezess. mindenben. hogy úgy legyen, ahogy te szántad nekem ezt a napot. örültem minden pillanatnak. szerettem nézni, ahogy dolgozol, érezni a bőrömön a tekinteted, ahogy simogat, mint a napfény, élvezni a farkad, az ölelésed, a csókod... mindent, mintha az életem múlna rajta. mert múlik is. mert az életem múlik ezen.

még mindig rengeteg dolog van, amit nem próbáltunk. lehet lesz még rá alkalom. lehet nem. akartam, hogy mindenfélét a puncimba tömködj, hogy belőlem egyél banánt, barackot, bármit. hogy megpofozz, hogy durván szájba bassz, hogy uralkodj rajtam. akartam, hogy fojtogass. hogy lágyan simogass.akartam, hogy míg dolgozol a lábaidhoz térdelhessek és szophassam a farkad. amikor a boltból egyedül jöttem hazafelé láttam egy nagyon szép nőt az utca túloldalán bemenni egy házba. legszívesebben hazavittem volna, fenekemben a gyémánttal. akartam, hogy a bárszékre fektess, megbilincseld a kezem és állva bassz meg. hazafelé az útszéli kurvákat látva, megfordult a fejemben, hogy oda kéne mennünk, és fizetni valamelyiknek, hogy leszopjon téged és én nézhessem. teljesen elmebeteg gondolataim vannak. minidg. bármikor.  kell, hogy állat lehessek. és közben iszonyúan érzékeny maradhassak. senki nem ismerhet meg soha többé ennyire, mint te.

akartam beszélni róla, akartam megoldani, akartam a véleményed. de jobb volt így. ahogy hazafelé valahol Márfa környékén megfogtad a lábaimat, mikor a combommal kicsit megszorítottalak, abban minden benne volt. tudom, hogy szeretsz. tudom, hogy fontos vagyok neked. és neked ugyanúgy tudnod kell, hogy szeretlek, és fontos vagy nekem. majdnem biztos vagyok benne, hogy örökké fog tartani. a részem vagy, a másik felem.

de most el kell engednünk egymást. eljött az ideje.  

az érzést, ami most tombol bennem. hogy fogom bírni? a tudat, hogy itt van, hogy nem hívsz, hogy mellette vagy, egyszerűen megőrjít! belegondoltam, hogy ha tényleg egyik napról a másikra megvonnálak magamtól. de erős leszek. majd segítenek mások... a munka, a család, az edzés. ez a terv. és meglátjuk, hogy megy, de el kell indulnom ezen az úton. 

még csak meg sem kell hallanom a nevét. elég, ha említve van, utalva van rá- és máris görcsben van a gyomrom. na, ez az érzés, ami mérgez engem. ettől lettem gonoszkodó, cinikus, irigy, féltékeny. és ettől az érzéstől nem tudok szabadulni, csak egyféleképp. el kell szakadnom tőled. persze nem teljesen, nem örökre. abba belehalnék. de de muszáj lesz barátsággá szelídülnie. másokra kell koncentrálnom. de elsősorban magamra. nem engedhetem, hogy a könnyes, sárgásbarna szemeid, azokkal a hatalmas pillákkal, így elgyengítsenek. nem engedhetem, hogy a kedvességed, a hízelgésed, a bókjaid, az érintésed, a csókod újra és újra hanyatt döntsön. iszonyatosan nehéz lesz, mert szeretlek, mert akarlak, mert kívánlak. de nem megy. ez az érzés, ami miatta belém fészkel, mindent tönkretesz. a szép pillanataimat, a boldogságunkat is rombolja. előre, visszafelé, mindenhogy. abba kell hagynom.

sajnálom. 

napok óta furán nyugodt vagyok. már ami kettőnket illet. a munka és a család persze produkál idegesítő dolgokat, de a magánéletem, az irántad érzett szerelmem most valahogy olyan nyugodt. nem tudok jobb szót. el foglak engedni, és megtanulok nélküled létezni, mindezt úgy szeretném, hogy ne veszítselek el. örökre a részem leszel, képtelen lennék becsapni magam, de olyan kevés, amit belőled kapok, és én annyival többet akarok, hogy nem tudok mást tenni, lemondok rólad. próbáltam mindent, ordítottam, toporzékoltam, voltam mély depresszióban, voltam iszonyú magasan az örömtől. lételemem a szenvedély, sosem fogok a saját bőrömből kibújni, de ez nem megy másképp tovább, csak ha most azt mondom, ennyi volt, vége van, éld az életed tovább nélkülem. és a nélkülem azt jelenti, a szerelmem nélkül. az már az enyém marad. csak én fogom tudni mennyire.... nem üzengetek semmiséget, nem ostromollak, nem kérek, nem könyörgök, hogy szeress, hogy töltsd velem a nemlétező szabadidődet, vagy csak egy éjszakát. Leszek. mindig ott leszek, ha beszélni akarsz, ha segíteni kell, ha látni szeretnél. Csak a rangsor lesz más. Én leszek az első magamnak, nem teszem magam soha többé hátrébb. 

olyan szinten próbálod eltagadni, szépíteni a helyzetet, hogy az már ultragáz. most már akkor is kibírom, hogy ne keresselek, ha belegebedek is. a baj az, hogy talán észre sem veszed mi történik.

 Adrival vagy, de úgy csinálsz, mintha nem. ki sem ejted a nevét, próbálsz ködösíteni, pedig tudhatod, hogy ennyire nem vagyok hülye. sajnálom, hogy így alakul.

valahogy talán csak a fáradtság. vagy nem tudom... de kevesebbet gondolok rád. és úgy érzem te is rám. nincs görcsben a gyomrom, csak ha meghallom, hogy lecsóval várt. ez a titokzatos harmadik személyben való beszédstílus Adrival kapcsolatban, na ez még mindig fel tud baszni. "engem is vártak..." kik? itt pesten...

jajj, már Janika! mikor látjuk be, hogy ez nem megy már? félek. félek tőle, hogy elveszítelek. tudom mit válaszolnál most erre: sosem fogsz elveszíteni, én mindig melletted leszek. 

pedig már most sem vagy. valójában már most ott tartunk, hogy idegesít, ha kereslek, azt szeretnéd, ha csak én lennék ott, amikor neked kell, de fordítva már nem működik. döcögve, nyögve-nyelősen még megyeget, de nem kötődsz már hozzám. és ez eltávolít engem is. egyre messzebb vagyunk. aztán egy ronda esős napon arra ébredünk, hogy ki tudja mióta nem beszéltünk. hogy vajon mi lehet a másikkal? hogy hova tűnt? és egyszer majd hiányozni fogok, de addigra bennem annyi kétely, sértettség, és elhagyatottság okozta seb lesz, hogy már nem is fog érdekelni. ez az én félelmem. 

közben pedig vágyom a boldogságra. jobban, mint valaha. 

hogy egyre kevésbé bosszant, ha tudom, hogy adrival vagy. bár lehet, hogy csak most van így és pár nap múlva újra képes leszek belebolondulni a féltékenységbe. de talán mégsem. most az van, hogy sok a dolgom, Jaki is rendesen udvarol, én sem vagyok szent, szóval toleránsabb vagyok veled is. most épp nem akarom kategorizálni sem magam, sem a viszonyunk,sem jóslatokba bocsátkozni vagy magyarázni. semmit sem... csak vagyok. elvagyok. 

ez a HS7 szám jutott most eszembe.... Mikor utoljára láttalak, csillogtál, úgy fáj, hogy nem vagy az enyém, most ... csak az fáj, hogy mennyire nem fáj semmi.

Nem tudom mennyi lehetett, talán 500 m míg utánatok mentünk. már vagy 3szor dudáltam volna, mire egyzser megtettem. integettem. te meg nem intettél vissza. foghatod a sötétített üvegre. én nem láttam, Dorka nem látta, pedig kb 2 méterre voltunk tőled, és végig láttam, hogy te ülsz az anyóson és ő vezet, és a teljes sziluetted kivehető volt, sötétítés ide vagy oda. szóval gáz vagy János, igen. :) mert ha egy haverod megy mögötted és rád dudál, tuti nem így reagálsz. na mindegy. egy lépéssel messzebb kerültem ismét. 

amikor csak szexfüggő periódusom van, akkor persze úgy érzem én is, hogy örökre, mindig, állandóan így maradunk. de biztos, hogy nem. az ilyenek megtanítják... nem mehet így örökké.

na, de semmi baj. jól vagyok, a szombat pedig tuti jó lesz. sőt talán, már a ma este is az lesz.

vannak ilyen napok... de most már péntek óta tart. talán csak a szombat volt kicsit más... de valami eszméletlen mennyire kívánlak, és mennyire nincs bennem sem harag, sem féltékenység, sem düh. nem tetszik persze, hogy itt a csajod, az annál inkább, hogy ennyit baszunk ennek ellenére is. nem tudnám megmondani mennyi orgazmusom volt öt nap alatt. rengeteg. minen mozdulatot gyönyört okoz. imádom a szemed, ahogy nézel, miközben bennem vagy. ahogy süt belőled az öröm, a boldogság. nem tudom mindezt csak a felfokozott szexuális vágy számlájára írni. nem tudom azt mondani, hogy ez csak az orgazmusok hozadéka. szeretlek, bazmeg!

hogy ugyanazon tipródok. még most sem sikerült elengednem téged. pedig napról napra rosszabb... nem hittem, hogy ennyire nehezen fog menni, pedig tudhattam volna, hiszen ha valakit ennyire szeret az ember...

ahhoz, hogy leszokjak rólad, ritkítanom kell a veled való kommunikációt. ezért most a szülinapomig itt írok. nem tudom van-e értelme határidőket kitűzni, de talán igen. majd aznap , vagy másnap( ha azt velem töltöd), adok egy linket ehhez a bloghoz, és akkor majd elolvashatod miket gondoltam.