07.08.

a reggel még majdnem ugyanolyan volt, mint eddig. a délelőtt veled telt, az úton szinte magam mellett éreztelek. szinte hallottam, amint azt mondod, ne menjek olyan gyorsan azokban a kanyarokban... magam mellé nyúltam a másik ülésre, mintha csak a combodba markolnék...

a délután sűrű volt. munka, gyerek, edzés, voltam Gerinél, Tominál, akkor jöttem el, amikor először hívtalak. kilenc óra volt. egymilliószor néztem meg a telefonom. azt is, hogy láttad-e amiket üzentem, azt is, hogy nem mulasztottam e el vmit, ami tőled jött. rettegtem attól, hogy lemaradok, hogy nem veszem észre, hogy lehalkítva marad, hogy nem hallom meg. nagyon nehéz, és igazából épp azért nehéz most, mert hozzászoktam a napi adagomhoz. és most: egyik percről a másikra szinte semmi. majdhogynem teljes megvonás. és annak következményei: a szervezetem összeomlása... lehet túlzónak tűnik, de valójában tényleg ilyen intenzív a hiányod. marja a szívem, a testem, a lelkem. már görcsben volt a gyomrom, már gombóc a torkomban... már bőgtem. mert annyit mondtál: minden ok, most végztem, vacsora és hívlak... de ezt vhogy úgy, mint egy gép. és előtte már foglalt voltál, amikor hívtalak. iszonyat! egyre jobban hergeltem csak magam. most mi lehet veled? vajon miért nem mennek át az üzeneteim?

panaszkodtam a hugodnak. nyafogtam Gerinek. nem is tudom mit csinálnék, ha nem lennének olyanok, akik tudnak rólunk, és nem beszélhetnék senkinek semmit rólad. Jajj, azt nem is mondtam, milyen érzés volt tegnap, amikor a strandról hazafelé bementem hozzátok. benyitottam a kapun, az ajtók nyitva, anyádék a konyhában épp vacsora végén, a hugod a szobában ( a kuckóban) épp hörcsögéletet mentett... és én csak bementem és mondtam miért jöttem és olyan, de olyan jó volt, hoyg nem tudom elmondani. mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy jövök, köszönök, mintha oda tartoznék... jó érzés volt.

de közel nem fogható ahhoz, amit ma este éreztem akkor, amikor hívtál. amikor üzentél viberen, és pláne amikor sikerült látnom is azt az édes pofádat! úúúgy örülök a technika ilyen vívmányainak! annyira örültem neked, mint vmi kisgyerek a rég áhított játéknak, vagy talán pont mint a drogfüggő a napi adagjának. és igen, épp olyan eufórikus öröm lett úrrá rajtam. amikor telefonon  beszéltünk, sírtam a megkönnyebüléstől. úgy vártalak, mint ... mint nem is tudom  mihez hasonlítható ez. rettegve, izgalommal telve, kitárt szívvel, tiszta szerelemmel, vágyakozva, belepusztulva.... jó hallani, hogy jól vagy, hogy mesélsz, hogy minden rendben, közben míg hallgattalak fokozatosan szűnt meg bennem minden bizonytalanság, szomorúság és fájdalom, és boldog voltam. attól sírtam. de ez! hogy skype-on is sikerült! még a bénázásaim ellenére is. mert te megtalálod a módját, mert te nem nyugszol addig, míg nem lesz meg, amit akarsz, mert te akartad, hogy lássuk egymást, hogy egyszerre lássalak és halljalak, hogy megkaphassam a napi adagot belőled, mert te jó dealer vagy :), mert te törődsz velem, mert akarod, hogy tudjam fontos vagyok neked. legalább annyira, mint Adri. örülök, hogy beszélsz róla is, hogy kettőnkkel kalkulálsz, hogy vagyunk. örülök neked. boldoggá teszel.

és most valami hihetetlen nyugalom száll meg és már tudok aludni is. mindjárt fél kettő. reggel kelnem kell időben, hogy 6.50re itt legyek, hogy lássalak, hogy halljalak, hogy a délig tartó lendületem meglegyen legalább. :) szeretlek csillagocska!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.