07.06....elmentél. nem is tudom mennyit jelentett ez az éjszaka. ez a reggel. ez a mostani pár perc a könyvtárban... én sem tudom megmondani mennyit jelentett. iszonyatosan sokat. írni fogok, minden nap amíg nem leszel velem. amíg csak vissza nem jössz épségben, egészben, míg át nem ölelhetlek. most azt várom, hogy hazaérj Pestre, hogy összecsomagolj, hogy minden rendben legyen, és este beszélj velem. sokat. vagy legalábbis annyit, hogy még maradjon időd pihenni. azt hiszem jó, hogy dolgozom, mert így muszáj másra is figyelnem, nem érek rá sopánkodni. Jajj édes! tele van a szívem veled. az agyam minden kis zugába beférkőztél. annyira a részemmé váltál, hogy már sohasem lehet ez másképp. lassan indulok haza, vár a lánykám.

07-07 olyan, mintha már legalább egy hét telt volna el a tegnapi sorok óta. pedig alig több, mint 24 óra. de ezalatt újra vele voltál, aztán vele, aztán velem beszéltél, aztán pihentél minimálisat, aztán utaztál, mostanra pedig talán még mindig világosban ülsz egy szállodai szobában, vagy lehet nem is ülsz, teszel.veszel... tőlem kb. 2000 vagy annál is több kilométerre. nem tudom magamnak sem megmagyarázni, de olyan görcs volt bennem, míg nem beszéltünk... muszáj hallanom a hangod. a hangodból sokmindent megérzek, megértek. most már tudom, hogy valószínüleg jó helyed lesz, talán a munka is menni fog ahogy tervezed, és minden úgy alakul majd, ahogy szeretnéd. azt hiszem amellett, hogy fontos ez a munka, sokkal fontosabb, hogy magaddal mit kezdesz ez alatt a négy hét alatt.

jajj, édesem! ahogy ma a strandon csak úgy voltam, csak úgy vagyok most is... mint valami holdkórós. én nem tudom, nem gondoltam, hogy ennyire nehezen fog ez menni nekem. néztem az eget, látok egy repülőt, erre te pár perc múlva Charliet postolsz facebookon... ahogy néztem miket írsz ki, egyre csak facsarodott össze a szívem... azt éreztem kitéptél egy darabot belőle, vagy nem is te, csak ez az egész, hogy el kell menned. pedig el kellett menned, és lesz értelme, biztosan tudom. de tudod, ahogy a hideg vízben lebegtem, ahogy a szaunában egyedül ültem, sőt, ahogy jegyet vettem Zitánál... minden te vagy, ahogy a gyerekmedence körüli nyugágyakat néztem este zárás előtt, az jutott eszembe, ahogy kb. egy éve Anett otthagyott bennünket kicsit a lányokkal és nyalókát bontogattunk nekik, ahogy alig beszéltünk egymással, csak néztünk, aztán az jutott eszembe, amikor valamikor talán február környékén, vagy március volt talán 23-a azt hiszem... ketten kijöttünk a szaunából, te a faház oldalánál csókoltál meg, úgy mintha az életed múlt volna rajta, és esett ránk a hó. gyönyörű volt. hihetetlen milyen tömény koncentárcióban vagy jelen az életemben. rövid idő alatt, mert azt gondolom ez a kb. 8 hónap még csak rövid idő... sokkal több dolgot éltem meg veled, mint azt valaha is remélni mertem volna.

iszonyat mennyire hiányzol. tudom. visszajössz. de félek. ugyanakkor örülök is. és akarom, hogy letisztuljanak az érzéseid. szeretlek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.