napok óta furán nyugodt vagyok. már ami kettőnket illet. a munka és a család persze produkál idegesítő dolgokat, de a magánéletem, az irántad érzett szerelmem most valahogy olyan nyugodt. nem tudok jobb szót. el foglak engedni, és megtanulok nélküled létezni, mindezt úgy szeretném, hogy ne veszítselek el. örökre a részem leszel, képtelen lennék becsapni magam, de olyan kevés, amit belőled kapok, és én annyival többet akarok, hogy nem tudok mást tenni, lemondok rólad. próbáltam mindent, ordítottam, toporzékoltam, voltam mély depresszióban, voltam iszonyú magasan az örömtől. lételemem a szenvedély, sosem fogok a saját bőrömből kibújni, de ez nem megy másképp tovább, csak ha most azt mondom, ennyi volt, vége van, éld az életed tovább nélkülem. és a nélkülem azt jelenti, a szerelmem nélkül. az már az enyém marad. csak én fogom tudni mennyire.... nem üzengetek semmiséget, nem ostromollak, nem kérek, nem könyörgök, hogy szeress, hogy töltsd velem a nemlétező szabadidődet, vagy csak egy éjszakát. Leszek. mindig ott leszek, ha beszélni akarsz, ha segíteni kell, ha látni szeretnél. Csak a rangsor lesz más. Én leszek az első magamnak, nem teszem magam soha többé hátrébb. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.