még csak meg sem kell hallanom a nevét. elég, ha említve van, utalva van rá- és máris görcsben van a gyomrom. na, ez az érzés, ami mérgez engem. ettől lettem gonoszkodó, cinikus, irigy, féltékeny. és ettől az érzéstől nem tudok szabadulni, csak egyféleképp. el kell szakadnom tőled. persze nem teljesen, nem örökre. abba belehalnék. de de muszáj lesz barátsággá szelídülnie. másokra kell koncentrálnom. de elsősorban magamra. nem engedhetem, hogy a könnyes, sárgásbarna szemeid, azokkal a hatalmas pillákkal, így elgyengítsenek. nem engedhetem, hogy a kedvességed, a hízelgésed, a bókjaid, az érintésed, a csókod újra és újra hanyatt döntsön. iszonyatosan nehéz lesz, mert szeretlek, mert akarlak, mert kívánlak. de nem megy. ez az érzés, ami miatta belém fészkel, mindent tönkretesz. a szép pillanataimat, a boldogságunkat is rombolja. előre, visszafelé, mindenhogy. abba kell hagynom.

sajnálom. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.