lehet. néha magam sem tudom mi van velem, igazából ezek csak érzések, cikázó gondolatok, amiket nemhogy kimondani, de még így leírni is nehéz. villanások. gondolatfoszlányok, áramütésszerű érzelemcsípések...

veled akarok lenni. szinte mindig. félek ettől. képtelen vagyok korlátozni magam. nem tudom mennyire fejezi ki a valóságot az a semmiségnek tűnő mondat, hogy soha senkit ennyire. nem bírom ezt. hogy képtelen vagyok szavakat találni, hogy nem tudom érzékeltetni a bennem zajló folyamatokat.

zuhanyoztam edzés előtt, és akkor villant az agyamba, hogy de hiszen, ha te egy hónapra elmész, akkor nem tudom mi lesz. valóban szükség van annyi szexre az életemben, amennyi most van? és ha igen, elég leszek magamnak? na és te? elég leszel magadnak? te? és igen, semmire nem vágyom jobban, mint hűségesnek lenni, hogy aztán ha hazajössz velem legyél, úgy ahogy soha még.

néha elkap ez az átkozott féltékenység, ráadásul a reménytelenség is. pedig iszonyatosan jó napokon vagyunk túl, rengeteg pozitív dolog történt, ésszel tudom, hogy minden így jó, ahogy van. de nem tudom kontrollálni. jön, elkap. hogy miért nem alhatok veled? hogy miért nem mehetek az ágyadba? hogy miért van másnak boldog családja? irigy is vagyok. nem tudom miért zavar ennyire Zita. nem akarom, hogy az övé legyél. nem is vagy senkié. és ne is legyél. de nem akarok több nőt körülötted. és mégis tudni akarom, ha vannak. nem szeretem, ha titkolózol. lehet ... persze nincs mindenhez közöm. nem is kell mindent tudnom. de bennem olyan természetes, hogy minden kis faszságomról beszámolok neked, hogy nem tudom mi az, amikor azt mondod: végre megértették! kik? mások.

hülye vagyok. teljesen. néha meghalnék legszívesebben. ültem ma mögötted a motoron és ez futott át az agyamon: ha most meghalnék, boldogan halnék meg. eszeveszett jó volt érzeni a szelet, rázkódni a göröngyökön, belesimulni a kanyarokba. biztonságban lenni mögötted. veled lenni. veled enni. nevetni. érezni a napot az arcomon.

ma este nem volt orgazmusom a kocsiban, és nem is hiányzott. olyan boldog voltam pár pillanatig, és annyira sírni tudtam volna, és annyira erősen elkapott a "tégedszeretlekegyedülavilágon". imádtam, ahogy birtokba veszel, ahogy élvezel... és ahogy simogattál, ahogy azt mondtad, szépek a vonalaim... legszívesebben ott helyben magamhoz nyúltam volna. úgy, hogy nem nézek rád, minha egyedül lennék. de nem akartam, hogy ... csak kis időre jöttél el, ez pedig hosszú lett volna. még így is szakítottál rám időt. rengeteget törődsz velem. tudom, hogy szeretsz. és tudom, hogy őt is szereted. és nem bánt. halálosan komolyan gondolom. de egyszerűen képtelen vagyok nélküled élni. kellesz, mint a levegő. a lételemem lettél. nincs menekvés.... de nem is akarom.

néztelek a büfé lépcsőjén, ahogy bementél fizetni... ültem mögötted a motoron és az juott eszembe: "térdelj le!" teljesen beforrósodott a puncim. ennek volt az eredménye a kanapén eldördült pár orgazmus délután. és igen. talán engem is az az érzés piszkál: azt akarom, hogy mindenki tudja: az enyém vagy! de nem vagy persze a tulajdonom, soha nem is akarnám, hogy az legyél. ez a kijelentés nem erre vonatkozik. egyszerűen csak az okozna földöntúli boldogságot, ha úgy mászkálhatnék veled ebben a tetves kisvárosban, hogy igen basszátok meg emberek! igen! ő az enyém, én az övé, ásókapanagyharang. érted ezt szivecske? VAGY MÉG MINIDG FURA VAGYOK?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.